Az író két élete

A Caranténblog kritikája roppant találóan jellemzi a vissza2padlógáz című novelláskötetet. Érdemes megismerni a könyv szerzőjét, mert izgalmas karakter, ami az írásaiban is megmutatkozik. Duma Lacival flow-élményről, küldetéstudatról, környezetvédelemről és diszlexiáról beszélgettünk.

Mit ad neked az írás?

Az írás számomra valódi flow-élmény. 19 éves koromtól egy nagy könyvbe írogattam magamnak, csak mert jólesett. Aztán egyre gyakrabban esett jól. A negyvenes éveimben jutottam oda, hogy ezzel komolyabban szeretnék foglalkozni. Ami addig búvó patak volt, azt szeretném felszínre hozni. Fikcióban lenni jó, a történetmesélés az emberiség nagy közös élménye, közösségszervező erő. A fikciókban ráadásul hiszünk is, ez működtet és mozgat minket.

Mi a legkedvesebb élményed, ami amiatt esett meg veled, mert író vagy?

A teremtés, az alkotás élménye. Amikor az ember az életben valamit el akar érni, létre akar hozni, akkor sok tényezőnek kell együttállnia ahhoz, hogy sikerüljön. Az írásnál ott az érzés, hogy mindent szabad, méghozzá relatíve könnyen. Ha egy szereplőről úgy gondolom, hogy nem így kellene viselkednie, és nem ebbe az irányba kellene fejlődnie, akkor az egy tollvonással átformálható. A szabadság és a teremtés egyszerűsége fantasztikus érzés.

Mit gondolsz arról, amit az írástechnikai tréningeken javasolnak, hogy nem szabad az írónak ráerőszakolnia magát a szereplőre, hanem hagynod kell, mint egy szobrász, hogy a szereplő kibontakozzon?

Amikor formálódik a történet, eleinte változatok széles skálája tárul elénk. Balra vagy jobbra indítsam el a szereplőt? Lehet, hogy a karakter végül mégis ugyanoda jut el, mert a személyisége előbújik, de a vezetett szabadságérzés körülveszi a szerzőt. Engem ez a szabadságérzés hat át írás közben.

Mire van szükséged írás közben?

Érdekes, de semmi különösre. Át kell zsilipeljek. Zsilipelés alatt azt értem, hogy elválasztom magam a jobbára feszültséggel teli napi rutintól, és egy szabadabb, kreatívabb, asszociatívabb állapotba kerülök. Tanárként tanár lelkiállapotban vagyok, ha menedzselni kell valamit, menedzser lelkiállapotban vagyok. A zsilipeléshez pedig egy kis ábrándozásra van szükségem, hogy csak bámuljak ki a fejemből. Már régóta nem dohányzom, korábban ez segített. A nyugalom gyakran esténként adatik meg, amikor már a család sem zavar.

Mi a legnagyobb ihletforrásod?

A napközben velem történt dolgokból felcsipegetett különös apróságok. Ezek jellemzően történetforgácsok. Egy jópofa rejtély, egy érdekes szereplő, egy izgalmas helyzet. Később tovább inspirálnak, mert nagy eséllyel ezekből születik majd a történet. Ma már odafigyelek rá, hogy feljegyezzem ezeket.

Miért a novella műfaját választottad?

Hiszek abban, hogy a túl hosszú történetek kizökkentik az embert. Az egypercesekre van mostanában időnk. A novelláimnak néha van egy kis tanmese-jellege, talán azért, mert tanár vagyok, és mindig keresem azt, hogy mi a tanulság. Nem baj, ha néha nem találom meg.

A feleségeden kívül senki sem tudott a környezetedben arról, hogy készül a bemutatkozó könyved. Miért tartottad titokban?

Mivel szórakoztatott az írás, nem volt olyan elvárásom, hogy sok embernek el kellene olvasnia. Fiatalon sokkal jobban hiszel magadban, aztán ahogy múlik az idő, az ember egyre perfekcionistább, és emiatt fél attól, hogy nem jó, amit csinál. Elkönyveltem, hogy ez egy hobbi, és a félénkségem arra sarkallt, hogy ne verjem nagydobra, hogy megjelenik a könyvem. 

Akkor miért döntöttél mégis a kiadás mellett?

Amikor az írásaim szaporodtak, akkor úgy döntöttem, hogy elmegyek a Magyar Íróképző tanfolyamára, ahol azt hallottam, hogy „az asztalfióknak írás” nem visz előre. Ott nyertem bátorságot a kiadáshoz.

Mi a legfontosabb tanács, amit a tanfolyamon kaptál?

Hogy a tudatosságnak milyen meghatározó szerepe van az írásban. Mérnök vagyok, és megtetszett, hogy fontos a konstruálás. Korábban azt hittem, hogy aki tud írni, annak megvan a képessége, hogy nyomdakészen írjon. Megtanultam, hogy ez nem így működik. A folyamat része a kutatómunka, a tervezés és a technika, illetve sok múlik az utómunkán is. Megértettem, hogy ez egy komplex folyamat, tehát nem kell elsőre tökéleteset alkotni. Ráadásul mindez csapatmunka, és nagyon jól tudtunk együttműködni a kiadó munkatársaival, Ernával és Karolinával.

Magától értetődőnek találtad az írást?

Azt hittem, hogy a minőségi írás 99% tehetségből és egy 1% munkából áll. Odafigyeléssel és munkával azonban a nagy része tanulható. Mindenki meg tudja különböztetni a jó színészt a rossz színésztől, és azt mondják, hogy a rossz bármit csinálhat, nem lesz jó. Ezért gondoltam, hogy döntő mértékben az írás esetén is azon múlik, hogy az embernek elsőre mi szalad ki a tollából. Közhely. Van, akinek Isten lámpást adott a kezébe, és van, akinek nem. Előfordul, hogy valaki megír három nap alatt egy regényt, mint King, de én nem ez a típus vagyok. Sok fajta út van. Jó volt erre ráébredni.

Mivel foglalkozol az írás mellett?

A Műszaki Egyetemen végeztem, és mindenképpen szerettem volna tanítani, így ott is maradtam egy ideig. Másfél évtizede a Corvinuson tanítok és kutatok. Státuszomat illetően docens vagyok, korábban tanszéket is vezettem, a tanítás a hivatásom, amit szerelemmel csinálok. Már a műegyetemi időkben elkezdtem vállalkozni is, különböző startupokat alapítottunk egyetemi barátaimmal és tankörtársaimmal, több, de gyakran mérsékelt sikerrel. Jelenleg egy – szintén küzdelmek árán létrehozott – környezetvédelmi vállalkozást vezetek, ami lehetőséget teremt arra, hogy mellette jusson szabadidőm az írásra is. Kettősügynökként funkcionálok, vagy ha úgy tetszik, inkább két lovat próbálok megülni egy fenékkel. Sok kompromisszummal és nehézséggel jár, de így teljes az életem. 

Miért tartod fontosnak a környezetvédelmet?

Fiatalkori becsípődés, valódi küldetéstudattal. Már doktoranduszként környezeti specializációra jártam, majd az élet megadta azt a lehetőséget, hogy ezzel a gyakorlatban is foglalkozhassak. Az alumínium italosdoboz újrahasznosítása üzletileg is ígéretesnek tűnt. Jóleső érzés volt és energiát adott, hogy valami olyasmit valósíthattunk meg, ami saját, egyedülálló (Returpack automatákat immár más országokba is exportálunk) és jobbá teszi a világot.

Miből doktoráltál?

Gráfelméletből, ami a matematika hálózatokkal foglalkozó ága. Közlekedésmérnökként a közlekedési hálózatokat vizsgáltam. Kicsit száraznak hangzik, de ez is a „benzinvér”  egyik megnyilvánulása nálam.

Te vagy rá az élő bizonyíték, hogy a részképességzavarral küzdő emberek intelligenciája kiemelkedő. Milyen hatással volt az életedre a diszlexia?

Nagy teherként cipeltem, pláne, hogy középiskolában mindenből kitűnő voltam, majd érettségin megbuktam helyesírásból. Már előtte is katasztrófa volt a helyesírással való küzdelmem. Nagy gyomros volt, az egész osztályból senki más nem bukott meg semmiből, én meg helyesírásból a full kitűnőm mellett elhasaltam. Mély nyomot hagyott bennem. Később a szövegszerkesztő programok helyesírás-ellenőrzője mentett meg. Ha csak kézírással kéne kommunikálnom, odaveszne az a magabiztosságérzés, amit az ellenőrzők adnak. Mankóként szolgálnak. Felcserélek betűket és sokat kínlódom azzal, hogy hallanom kéne, hogy az ott hosszú vagy nem, de ez a mai napig nem megy. A harmincas éveimben sikerült ezt valamelyest elengednem, addig azonban állandó kisebbségi érzésem volt emiatt. 

Mi változott?

Valószínűleg csak idősebb lettem, és eljutottam odáig, hogy ha ezen 15-20 év alatt nem tudtam alakítani, akkor el kell fogadnom ezt az állapotot.

Voltak-e trükkjeid írás közben, amivel ki tudtad zárni a diszlexiát?

Nem, mert azt tanultam az írótanfolyamon, hogy kezdjünk el úgy írni, hogy nem javítgatjuk a szöveget egyből. Folyamatában írjunk, egy külön feladatként editáljuk a saját szövegünket. Ha maradt benne hiba, akkor majd úgyis visszaolvasom, és mások is segítenek ebben. A diszlexia nem egy írást akadályozó tényező. Lehet, hogy több lesz a helyesírási hibánk, betűket cserélünk fel, de a történet, az ötlet és a választékosság nem függ a részképességzavartól.

Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik kacérkodnak az írással, de azt hiszik, a diszlexia megakadályozhatja az íróvá válásukat?

Az írás nem különleges képességekkel rendelkező emberek nyomdakész szövegeinek gyártását jelenti. Fogadják el magukat és használják azokat az eszközöket, amelyek megadattak nekünk (a szövegszerkesztő mellett a Google-t is javaslom). A mai világ szépsége, hogy fél lábbal is fel lehet jutni a Mount Everestre. Erőss Zsolt példája kitűnő erre. Ha van az embernek elhivatottsága, és főleg kitartása, akkor semmi sem lehetetlen.

Megosztom:

Ezek is tetszhetnek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük