Postás Palkó, Sárközi Judit első mesekönyvének főszereplője, gyermekkori álmát valósítja meg, amikor felveszik a Budaörsi Postára. A szerző is hasonló cipőben jár, mint főhőse: régi álma valósult meg a könyvsorozat elindításával. Azonban Judit mögött sokkal rögösebb, kacskaringósabb út van, mint Palkó mögött.
Miért kezdtél el írni, és miért éppen mesekönyvet?
Közel áll hozzám mindenféle kreatív alkotással kapcsolatos dolog: szeretek barkácsolni, rajzolni, mécsest díszíteni vagy például képkereteket gyártani. Ezért támadt egy olyan ötletem, hogy a kézműveskedésről szeretnék könyvet írni, de ezt végül nem valósítottam meg, viszont a könyvírás gondolata tovább foglalkoztatott. Később, amikor a Magyar Postánál dolgoztam, felmerült bennem, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy figura, akit megismerhetnének a gyerekek. És hogyan lehetne ezt jobban bemutatni, mint egy mesekönyvben? Szóval így született meg Postás Palkó.
Te készítetted a könyvhöz az illusztrációkat. Tanultál rajzolni?
Mindig nagyon szerettem rajzolni. Amikor tanítóképzőbe jártam, mindig addig ültem bent rajzórán, amíg úgy nem éreztem, megfelelő a rajzom. A tanárom, aki az Iparművészetin is tanított, fel akart készíteni az ottani felvételire, de sajnos ez még plusz 6 évet jelentett volna nappali képzésen, és akkoriban fontosabb volt, hogy elhelyezkedjek és pénzt keressek, ezért a rajzolás megmaradt hobbiszinten.
Milyen nehézségekbe ütköztél, amikor elkezdtél dolgozni a könyvön?
Minden újdonság volt számomra: a kiadó keresés, a grafikusi feladatok, minden. Az Iparművészetire nem jutottam el, de végül 18 éve elvégeztem egy grafikusi képzést, viszont nem dolgoztam a szakmában, nem használtam azokat a grafikusi programokat, amik most elérhetők. Nehéz volt például kitalálnom, hogy mit szeretnék megjeleníteni egy képen. A karakterek nevei hamar megvoltak, de a kinézetük, hogy mitől lesznek egyediek, sokkal több fejtörést okozott.
A mesekönyv címének betűtípusát egy magyar grafikus tervezte. Hogy esett erre a fontra a választásod?
Igen, Hüse Roland tervezte a hangyaboly elnevezésű betűtípust, amibe első látásra beleszerettem. A cím, illetve a mesék címei is ezzel szerepelnek a könyvben. A tervezésnél sok típust megnéztem, válogattam, de egyik sem volt az igazi. Aztán egy nap valaki posztolt Rolandról egy facebookos grafikusi csoportban, és így kezdődött minden 🙂
Mi a legkedvesebb élményed, ami az íráshoz kapcsolódik?
Amikor elkezdtem írni, akkor nem mutattam meg a családomnak a történeteket. Most, hogy megjelent a könyv és végre kézzelfogható, a férjem nagyon lelkes lett. Azt mondta, nagyon büszke rám. Az ő támogatása és lelkesedése nagyon sokat jelent számomra. Úgy érzem, végre azzal foglalkozhatok, amit szeretek, és a családom is mellettem áll ebben.
A volt munkatársak mit gondoltak az ötletedről?
Abszolút támogatók voltak. A könyvben szerepel egy rész, ahol kibocsátják az új bélyegeket. Az ezekről készült rajzokkal kapcsolatban egy volt kollégámmal, Imivel egyeztettem, és ő viccesen megjegyezte, hogy „rajzoljam már bele a könyvbe”. Végül komolyan vettem a kérését 🙂
A könyvben található történetekhez honnan vetted az ötleteidet?
7 évig dolgoztam a postánál, először a marketingigazgatóságon voltam kommunikációs osztályvezető, utána pedig PR- és rendezvényszervezési osztályvezető. Az ott eltöltött idő alatt sok történetet hallottam, sok eseményen részt vettem, ezért több mese is a valóságon alapszik.
Mely történetek ezek? Említenél párat?
Például a Posta 150 éves évfordulójára hirdettünk egy rajzversenyt, hogy a gyerekek hogyan képzelik el a jövő postáját. Én is a zsűri tagja voltam, és az eredményhirdetés, díjátadó valóban a Minipoliszban zajlott. Ezen kívül a Nemzeti Vágtán is minden évben megjelenik a Magyar Posta egy sátorral, és lovaskocsikázásra is van lehetőség.
Azonban van egy történet, ami nem teljesen úgy történt, mint a mesekönyvben, de mindenképp szerettem volna beleírni egy hasonló esetet. Minden évben megrendezik az Év Postása díjat, ahol leírják, hogy kit miért neveznek erre a díjra. Többször is előfordult már, hogy egy postás megmentette valaki életét. Ismerte a lakókat, és nem hagyta nyugodni, hogy nem jön ki a csengetésre, kopogásra, majd kiderült, hogy nem alaptalanul aggódott. A Marika néni megmentése ezeken az elbeszéléseken alapszik.
Ez valóban elismerést érdemel.
Igen 🙂 De nem csak a postás életet akartam megmutatni, azt, amit minden nap látni lehet, hanem a láthatatlan hátteret is. Sokan nem ismerik a Postagalamb Olimpiát, pedig híres esemény. Szerettem volna, ha nemcsak egyszerű történetek lennének a mesekönyvben, hanem tanulnának, ismeretet is szereznének belőle a gyerekek, megismerkednének egy-egy szakmával.
Úgy gondolod, hogy ettől más a te könyved a többi polcon lévőtől?
Magyar szakmák kapcsán igen. A szereplőimet a foglalkozásuk alapján választottam ki. Postás Palkó, Mentős Misi, Tűzoltó Tomi és Rendőr Robi egy-egy olyan szakma képviselői, akikkel a gyerekek is találkozhatnak, sőt sokszor rajonganak is értük, bár többnyire a járműveik miatt. Szerettem volna bemutatni őket a gyerekeknek, hogy ne csak az autókról tudják, hogy ki kicsoda.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Mik a szándékaid a történet többi szereplőjével?
Több kötet ötlete is itt van már a fejemben 🙂 Először Mentős Misivel szeretném folytatni. A négy korábban is említett szereplő közül az ő családja már megjelent az első kötetben is. Két gyermeke van, Misu és Maja, így hozzá rengeteg történetem van. Természetesen minden eddigi szereplő megjelenik majd az új kötetekben is. Palkó is fel fog tűnni újra, hiszen Misu nagyon szereti őt, de Mentős Misi kötete inkább a családjukra fókuszál majd.
Kiknek ajánlanád a könyvedet?
A színes rajzok és a könyv kivitelezése már az egészen pici gyerekek figyelmét is felkelti, így már kicsi kortól ajánlom. Az ovisok egyenruhás hősök iránti rajongása és a mesék hossza miatt ők a tökéletes célkorosztály, de az olyan információk és érdekességek, mint a Postagalamb Olimpia, egy kisiskolás számára is újdonság. A meséim lehetőséget adnak arra, hogy a szülők és a gyerekek jót beszélgessenek a szakmákról.