Hogy mi van, mi lehet a gerincferdülés mögött?
Lehet sokkoló felfedezés a gerinc kóros elváltozásáról és lehet a diagnózis nyomán fellépő riadtság.
Lehet elkeseredettség, mert a feladat – műanyag fűzőt viselni egész álló nap, éveken át – első pillanatban testileg és lelkileg is lehetetlennek tűnik a gyermekek számára.
Súlyos esetben sokórás, kockázatos műtét következhet és vele a félelem, hiszen a fémimplantátumok miatt egy egészen más élet képe rajzolódik ki.
A megváltozott test, a kialakult deformitás szégyenérzetet, sérült önértékelést formálhat belül. Megannyi lelki teher.
Ugyanakkor van mögötte – ma már – mosoly is, felszabadultság és közösségi élmény.
A „nem vagyok egyedül” érzése és öröme. Egy folyton változó, mégis stabil közösség, amely hálót tat a benne levőknek és támaszt nyújt az újaknak. Találkozási lehetőségek vannak, ahol a terhek lerakhatók, a félelmek feloldódnak és ahol kiderül: együtt könnyebb.
Van olyan érzelmi, lelki támogatás, amellyel a kezelés élhetőbben végigvihető, s amelynek köszönhetően a gerincferdülés mögött nem alakul ki olyan szomorúság, amely az egész későbbi életre árnyat vethet. Ez a legfőbb üzenete ennek a könyvnek.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.