Hobbikról, vallásról, élményekről és természetesen a bemutatkozó regényéről beszélgettünk Alan Dave Darellel.
Mi indított el az írás útján?
Egész fiatal korom óta gondolkodom történeteken. Eleinte nem is maga az írás fogott meg, hanem a világok alkotása, az, hogy olyan valóságokat teremtsek, amelyek nem léteztek eddig. Egyfajta menedékvárnak éreztem az alternatív valóságok létrehozását. Több művészeti formában is kipróbáltam magam, például színésznek tanultam, ami szerintem abban a tekintetben nagyon közel áll az íráshoz, hogy mind a kettőben a karakterek ábrázolása a legfontosabb. A színészképzőben volt egy nagyon jó tanárom, aki a vizsgámon feltette azt a kérdést, hogy színész akarok-e lenni. A színészet az, amivel este fekszem? Minden éjjel az foglalkoztat-e, hogy milyen szerepet fogok játszani a következő darabban? Hogyan fogom felépíteni az adott karaktert? Én viszont a történeteimmel fekszek és kelek. Rájöttem, hogy ha ez az, ami a legjobban érdekel, akkor ezt kell csinálnom. Ezután nekiálltam A Rothadó Hold fiainak.
Ilyen regényhosszúságú történeteket találtál ki korábban is?
Mindig világokat építek. Az a célom, hogy az olvasó számára minél váratlanabb és szokatlanabb legyen, egészen apró összefüggésekkel. Szeretek olyan témákat boncolgatni, amelyek inkább a szépirodalomra jellemzőek, egyfajta tabutémák. Szerintem ez lenne az irodalom lényege, hogy olyan dolgokról meséljünk, amikről máshol nem lehet beszélni.
Mi a legkedvesebb élményed, ami az íráshoz kapcsolódik?
Amikor megjött az összes Rothadó Hold fiai példányom, ahogy ott álltak felpolcolva a kertben, valami rendkívül jó érzés volt.
Miért ezt a zsánert választottad?
Nagyon szeretem a fantasy-t. Tolkien és Rowling világa a legjobb példa rá, hogy a fantasy lehet szórakoztató, könnyed, bármi megtörténhet benne és nincsenek határok. Továbbá olyan teret ad a fantáziának, amit más műfaj nem enged meg.
Ki a kedvenc fantasy karaktered?
Gandalf az egyik, akit nagyon szeretek, a folyamatos manipuláció miatt, amit végigvisz. Mindenki azt hiszi, hogy ő egy jópofa öreg bácsi, miközben nagyon durván sakkozik azokkal is, akiket szeret. Hozzám nagyon közel állnak azok, akik nem bátorsággal és kardlengetéssel akarják megmenteni a világot, hanem stratégiával.
Mi a legnagyobb ihletforrásod?
A világ! Például ha meglátok valamit az utcán, ami nem hétköznapi, ami más, mint a megszokott, az adhat egy új ötletet. Az emberek meg szoktak azon lepődni, hogy általában véve nem nagyon hallgatok zenét, de természetesen hazugság volna azt mondanom, hogy az írásomnak nincs köze a zenéhez, hiszen ihletforrásként megjelenik. A most íródó regényem egyik múltbéli eseményét például a Mozart! című musical egyik száma inspirálta.
Tervezed A Rothadó Hold fiai folytatását is, vagy ez egy teljesen másik történet?
A Rothadó Hold fiait úgy írtam meg, hogy ne lehessen folytatni. Természetesen azóta már kitaláltam, hogy hogyan lehetne mégis, de nem fogom. Az ismerőseim közül többen is mondták, hogy nagyon szeretnek, de ne írjak folytatást. 🙂
Amin most dolgozok, az egy klasszikusabb fantasy, világépítősebb, más kihívásokat, izgalmakat tartogat. Igyekszem felborítani a kereteket, feszegetni a határokat, remélem, hogy ez majd sikerül is, és nem lesz érthetetlen.
Főállásban úszásoktatóként dolgozol. Hogyan tudod összeegyeztetni ezt az írással? Elég távol álló része lehet ez a két dolog az életednek.
Távol áll, de az embert nem csak egy dolog érdekelheti. Világéletemben sportoltam, közel áll hozzám, az írás pedig a szenvedélyem. Az úszásoktatás nem olyan munka, ami reggeltől estig igénybe vesz, vagy délelőtt, vagy délután dolgozom, és a napom másik fele megmarad arra, hogy írjak. Ez nagyon fontos szempont volt, hogy az időmet így sokkal jobban be tudjam osztani.
Gyakorlatilag tehát azokkal a dolgokkal foglalkozol, amik a hobbijaidnak indultak. Ezen kívül van még más is?
Van, de ezek a hobbik nagyjából kapcsolatban állnak egymással. Nagyon érdekelnek a vallások, az istenségek, valamint az ember és Isten kapcsolata. Alapvetően nem vagyok különösebben vallásos, de nagyon fontos és érdekes szegmensének tartom a világnak a folyamatos szakralitáskeresést, hogy az ember mindig nyúlni akar valahova, ami túlmutat az ő halandóságán.
Ez az érdeklődés a könyveden is észrevehető.
Igen, a főszereplők tulajdonképpen egy szentháromság. Egy istenképet mutatnak be, hiszen eleve Istentől eredő lényeknek tartják magukat. Ők hárman egyek.
Miért a kazárokat választottad főszereplőknek?
Olyan karaktereket akartam választani, akik nem jók, akik nem felelnek meg még antihősnek sem. A világ nem csak a jó emberek törekvéseinek megfelelően működik, hanem aki rossz úton jár, az is alkothat jót és fordítva. Az motivált, hogy azokat is megértsük, akik a rossz utat választják. A kazárok egy ilyen úton mennek, a történetem azt mutatja meg, hogyan lesz valaki teljesen hétköznapi, jószándékú emberből a lehető leggonoszabb.
Melyik karaktereddel törődsz a legjobban?
Úgy érzem, mindhárom szereplő egy picit én vagyok, de a tulajdonságaimat annyira kisarkítva, hogy nyilván nem örülnék, ha bármelyikre hasonlítanék, mert az általuk bejárt út hatására kegyetlenné válnak. Ha mégis választanom kellene, talán Vörös Szem lenne az, akit a legjobban kedvelek, mert mindig is nagyon szerettem az ilyen típusú negatív karaktereket.
A történetben nem megszokott nevekkel találkozik az olvasó. Miért ezeket választottad?
A történet a maja civilizációval kezdődik, ezért indián neveket kellett használnom. Utánaolvastam, hogyan működnek ott a nevek, de nem találtam olyat, ami tetszett volna, ezért a vázlataimban az utolsó pillanatig X, Y és Z néven utaltam rájuk. Megterveztem a személyiségüket, de miután végre nevet is adtam nekik, az befolyással lett a jellemükre, míg végül az egész történetre is kihatott. Fekete Hold neve volt a legkönnyebb. Vörös Szem karakterének valami démonit szerettem volna adni, amit az egész jelleme sugall. Haragvó Villámmal viszont nagy bajban voltam, mivel ő a főszereplőm, aki nem egy pozitív karakter. Sokáig nem voltam elégedett a névválasztásommal, de aztán elkezdett megfelelni neki, hogy képtelen megbocsátani, így most már el sem tudnám képzelni máshogy.
A beszélgetésre magaddal hoztál két tárgyat is, amik a történethez kapcsolódnak. Mik ezek?
Két kést hoztam, amik a regényemben megjelenő obszidiánkések fából készült változatai. Az egyik Vörös Szemé, a másik Haragvó Villámé. Egy fafaragó ismerősömet kértem meg arra, hogy készítse el őket. Ezek a kések szimbolizálják azt a hitet, hogy aki halhatatlan, az felette áll a halandóknak. A szereplők áldozatok által nyernek halhatatlanságot, így a történet ikonikus eszköze ez a kés, akárcsak a hold-motívum.