Barnabás Varga első novelláskötete 17 különböző útra csábítja az olvasót. A történetek is rendkívül sokszínűek, mint maga a szerző. Az életét meghatározó dolgok, a zene és meditáció inspirálják novelláit.
Miért kezdtél el írni, és hogyan fordultál éppen a novellák felé?
Mindig is szerettem ötletelgetni, sztorizgatni, és ezeket a gondolatokat papírra vetni. Elkezdtem a barátaimról kis félig fiktív történeteket írni, majd ezeket ajándékba adtam nekik. Nagyon személyes hangvételű írások voltak, és csak a benne szereplőknek szóltak, ők értették meg igazán. Végül egy ilyen történet mégis helyet kapott a kötetben is: a Lámpaláz című novellát egy kedves barátomnak, Ivánnak írtam, aki sajnos azóta már nincs velünk, de könyvemben emléket állíthattam neki.
Ütköztél bármilyen nehézségbe, amikor elkezdtél dolgozni a könyveden?
A novellák megírása könnyen ment. Általában együltő helyemben papírra is került, ami a fejemben járt. Ez volt a szórakozás része, ezután jött a neheze. Amikor a szerkesztőktől visszakaptam a kéziratot, akkor jöttek a javítások, átírások. Ehhez a részhez elszántság és kitartás szükséges, mert a szerkesztés kőkemény meló.
Mi a legkedvesebb emléked, ami az íráshoz kapcsolódik?
Én kézzel írok, és csak utána gépelem be a kész anyagot. Nincs jobb érzés, mint amikor a sztori átveszi feletted a hatalmat, és csak jönnek magától a sorok. Ez a flow-élmény a legjobb az írásban.
A környezeted mit szólt a novelláidhoz?
Az nem titok, hogy amatőr szinten sakkozom és teniszezem, de a szűk baráti körömön kívül nem tudták, hogy írással is foglalkozom, így sokan meglepődtek, hogy már meg is jelent a kötet. Vállalkozó vagyok, ipari festéssel foglalkozom, fém nyílászárók profiljait festjük. Az írás nekem hobbi, felszabadulás a mindennapi üzleti életből.
A könyvedet feleségednek, Tündinek ajánlod. Van olyan novellád, amit kifejezetten ő ihletett?
Kimondottan nincs, de sok helyre becsempésztem őt, motiváló, inspiráló szerepe volt. Az egyiptomi storyban ő Gertrud, a Lámpalázban a saját nevén szerepel, illetve a pozitívan ábrázolt feleségekben is ráismerhetnek az olvasók, ő adja a mintát. A történetekhez a saját életemből merítek ötleteket, így nem véletlen, hogy a támogató feleségről ő jut eszembe.
Honnan inspirálódtál a történeteidhez?
A legnagyobb ihletadó számomra a zene, kikapcsol és nyugodt állapotba kerülök tőle. Amikor az Egydollárosok a falon című novellát írtam, bajban voltam a befejezéssel. Sehogy sem akart összeállni a történet. Akkor folyamatosan Buddha Bar szólt. Képes vagyok órákig ugyanazt a zenét, számot hallgatni. Természetesen mást ezzel megőrjítek, de ez segít továbblépni, ráhangolódni a sztorira, megadja azt a lökést, amivel folytatni tudom a munkát.
Vannak más novellák is, amikhez egy-egy zenét tudsz társítani?
A Látatlanban című novella közben Sarah Mclachlan: Dirty Little Secret című dala szólt, A komponistát Leonard Cohen: Here It Is száma ihlette, de Az utolsó tánc közben végig ír zenét hallgattam. Szóval elég meghatározó a zene a novellák szempontjából. Nagy kedvencem még Mike Oldfield, Sarah Brightman és Chris Rea, ők is végigkísérik a kötetet.
A zene mellett vannak szerzők is, akik hatással voltak rád?
Igen, Jeffrey Archer az abszolút kedvencem, ő a minta előttem, de Roald Dahl: Meghökkentő mesék című műve is hatással volt rám, csavarjaival, bravúros megoldásaival.
Melyik történet áll hozzád a legközelebb?
A Mesteri találkozást mondanám, mivel az életem szerves része a meditáció. Hetente többször meditálok, általában reggel, de jó lenne, ha este is rá tudnám venni magam 🙂 Ebben a történetben azt próbáltam megfogalmazni, hogy ha kitágítod a tudatod, akkor sokkal színesebbé válik a világ.